Na majd tőlem

Szülés, gyerekágyas időszak a’la DEOEC 2.rész

Ott tartottam, hogy felsétáltunk egy másik kismamával a szülészetre kéz a kézben. Ő előtte való nap jött be, mert vérzett, aznapra meg már annyira fájt, hogy szegény menni is alig bírt. A szülészeten adtak nekünk hálóinget, aztán vizelet mintát kellett adnunk, és jött egy fiatal orvos, aki megvizsgált minket. Előbb engem. Azt mondta, ő nem… Tovább »

Szülés, gyerekágyas időszak a’la DEOEC 1.rész

Mielőtt belekezdek, el kell mondanom, hogy mindhárom gyermekemet a debreceni Klinikán szültem, és soha nem tapasztaltam ilyet mint most.  Magas vérnyomással beküldtek a klinikára, ahol felvettek a szülészetre egy estére. Mondanom sem  kell aki már töltött szülés nélkül éjszakát a szülészeten, ott nem tudsz aludni. Pláne azért nem mert a szülésznők és orvosok azért hogy… Tovább »

CVS eredmény megérkezett!!! :)

Mint azt olvashattátok múlt héten megtörtént a beavatkozás, és mivel az eredmény miatt sürgősségi volt a vizsgálat, így ma már meg is tudtam az eredményemet. Az 1/77-es Down kóros aránnyal ki lehet törölni a sejhajomat, a baba az átvizsgált sejtek alapján teljesen egészséges, tehát semmi esélye annak, hogy Down kóros lenne. Sokat hezitáltam, hogy ha… Tovább »

CVS a’la Bajcsy-Zsilinszky kórház

Halálra izgultam magam az úton. A rádióban folyamatosan lassú számok mentek, a végére már a stressz miatt bőgni kezdtem. Nagyon féltem a vizsgálattól, nem a fájdalomtól, hanem a tűtől. Végig ment a fejemben minden. Mi van ha rosszul szúrnak, mi van ha emiatt elvetélek, mivanha… minden másodpercben csak ezekre gondoltam. Mondjuk ki, rettegtem.  Odaértünk 6:43… Tovább »

Myo-Inositol

Az előző bejegyzésem arról szólt, hogy derült ki az IR-em, és ott hagytam abba, hogy vissza mentünk Dr. Valicskó Viktóriához, hogy formába hozzam 4 évvel a szülés után magamat. Megcsináltuk megint az összes vizsgálatot, és kiderült, hogy bizony nagyobb a baj mint gondolnánk, így nagyobb dózisban kell szednem a Meforalt. Elkezdtem szedni, és megint ugyanazt… Tovább »

Az alaptörténetünk

A férjemmel 2000-ben ismerkedtünk meg. Az első randinkon megbeszéltük, hogy családot szeretnénk, ezért nem tétlenkedtünk. Az első gyermekünk egyből az első alkalommal összejött, és a megismerkedésünkre napra pontosan 9 hónapra született. Nagy volt a boldogságunk, hisz mind a ketten akartuk őt. Gyönyörű kislány lett szerelmünk első gyümölcse. Eltelt jó pár év, pontosan 5, amikor is… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!